2026. március 30-án ünnepélyes keretek között került sor a „Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ turisztikai szolgáltatásainak fejlesztése” című projekt zárórendezvényére. Az eseményen részt vettek a projekt megvalósításában közreműködő szakemberek, a térség közéleti szereplői, valamint a meghívott vendégek.
A rendezvényt Trabach Tibor Zoltán, Cserkeszőlő polgármestere nyitotta meg, aki beszédében ismertette a projekt céljait és eredményeit. Köszöntőt mondott Borbás Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés alelnöke, valamint Herczeg Zsolt országgyűlési képviselő is. Az ünnepi beszédeket követően szalagátvágással hivatalosan is átadták a fejlesztés eredményeit.
A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében, 390,17 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg. A beruházás során korszerűsítették a Téli fürdő légkezelő rendszerét, új beléptető rendszert alakítottak ki, valamint modern, informatikai rendszerrel vezérelt öltöző- és értékmegőrző szekrényeket telepítettek.
A fejlesztéseknek köszönhetően javult a fürdő energiahatékonysága, gyorsabbá és kényelmesebbé vált a vendégek kiszolgálása, valamint tovább emelkedett a szolgáltatások színvonala. A beruházás jelentősen hozzájárul Cserkeszőlő turisztikai vonzerejének növeléséhez és a fürdő hosszú távú, fenntartható működéséhez.
Az ünnepélyes átadást követően a résztvevők helyszínbejárás keretében tekinthették meg a megvalósult fejlesztéseket, majd állófogadáson zárult a rendezvény.
