Gyógyászati Központ2011 április 22

 

          

 


Reumatológia

A reumatológiai szakrendelésre a hét minden munkanapján, előjegyzés alapján lehet jelentkezni. Telefon: 56-568-466 Várakozási idő 1-2 nap. Az ellátáshoz háziorvosi beutaló szükséges. Két kiváló reumatológus szakorvos, Dr. Nemes Katalin és Dr. Kovács Imre, a beteg állapotától és a betegség típusától függően egyénre szabott, komplex gyógy ellátást biztosít, kihasználva a cserkeszőlői gyógyvíz adta lehetőségeket és a Gyógyászati Központ szakszemélyzetének tudását. 

 

Betegeink részére, az egész évben nyitva tartó IV. számú gyógymedence biztosított, itt folyik a víz alatti csoportos gyógytorna is. A medence télen teljesen, nyáron csak részben fedett.

 

Azok, a gyógykezelésre érkező betegek, akik a fürdő többi medencéjét is szeretnék igénybe venni, egy ún. pótjegy megváltásával ezt megtehetik. A pótjegy ára mindössze 300 Ft, a fürdő pénztárában már a belépéskor, illetve az öltözőknél, a kulcsos recepción bármikor megváltható.

 

A cserkeszőlői gyógyfürdő a gerincbetegségek gyógyítására specializálódott.

 

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóságának határozata alapján 2007. júliusában a cserkeszőlői gyógyfürdőt gyógyászati ellátás szempontjából az országos kategóriába sorolta.

 

A Gyógyfürdőben kétféle – reumatológia és bőrgyógyász – szakorvosi rendelés folyik, melyekre az ország egész területéről fogadnak betegeket. 

Az Európai Unió tagországaiból érkező, az unió tagállamaiban használható egészségbiztosítási kártyával rendelkező betegek, a támogatott áron vehetik igénybe a kezeléseket.

 

 

Hogyan hatnak gyógyvizeink?!

Összetett hatásról van szó: a víz fizikai tulajdonságain (hőmérséklet, áramlás, felhajtóerő stb.) kívül ugyanis érvényesül a vízben oldott anyagok kémiai hatása is. Ezek az anyagok a bőrön keresztül felszívódnak a szervezetbe, ugyanakkor a szervezet is kiválaszt egyes anyagokat a vízbe, fürdés közben pedig belélegezzük a víz feletti gőzben lévő oldott anyagokat.

A gyógyvizek egyes alkotóelemei számára a bőr csupán behatolási kapu, amelyen keresztül bejutnak a szervezetbe, ahol kémiai tulajdonságaiknak megfelelő sajátos behatásokat fejtenek ki.

A fürdőkezeléseknek – mint minden gyógyeljárásnak – megvannak a javallataik és ellenjavallataik. Magyarországon a gyógyvizeket általában fürdő formájában alkalmazzák idült kopásos (degeneratív) mozgásszervi megbetegedések, idült gyulladásos gerinc- és izületi megbetegedések inaktív stádiumában, balesetek és csontizületi műtétek utókezelésében. Az általános ellenjavallatok között szerepel a rossz egészségi állapot, a szívelégtelenség, rögzült magas vérnyomás, a hat hónapon belül lezajlott szívinfarktus, a daganatos megbetegedések, a tuberkolózis, a terhesség, a kopásos mozgásszervi megbetegedések gyulladásos fázisai, valamint a gyulladásos mozgásszervi megbetegedések aktív stádiumai.

Ellenjavallatok kapcsán kell megemlíteni, hogy az öngyógyítás nem helyes. Ha valaki panaszai, betegsége kezelésére kívánja igénybe venni a gyógyfürdőket, előzetesen mindig célszerű kikérnie orvosa tanácsát, a fürdőzés módjáról, időtartamáról, javasolt gyakoriságáról.

A gyógyhelyi, gyógyfürdőhelyi kezelések célja többes. Egyrészt ezek által javítható a szervezet reakciós, regulációs készsége, biztosítható a kóros funkciók korrekciója és egészséges életműködésének erősítése. Cél továbbá annak a terápiának a megkeresése, illetve beállítása, amelynek rendszeres folytatása mellett a beteg munkaképessé válik. Egyes sikeres gyógyfürdőhelyi kúra eredményeként a beteg képes lesz a társadalomba való visszailleszkedésre, önbizalmat nyer, s a kezelés mintegy átmenetet jelent a kórház és az otthon között. Az egészséges egyéneknél az évenkénti gyógyhelyi fizioterápiás kúra igen nagy szerepet játszik a jó általános állapot és a munkaképesség fenntartásában (ennek különösen azoknál van jelentősége, akik túl keveset vagy egyoldalúan mozognak). Megállapították, hogy célszerű fizioterápiás prevencióval (fürdők, úszás, torna) leszorítható a mozgásszervi betegségek okozta betegállomány és gyógykezelési költség.

Az úszás (mint az egyik leglényegesebb mozgásforma) fontosságát sehol a világon egyetlen szakember sem vitatja, a termálfürdők izomlazító, keringésjavító, valamint az izületi porc anyagcseréjére gyakorolt kedvező hatása is egyértelmű.

 

Javallat:

Az I-es és II-es gyógyvizes kutak vize elsősorban mozgásszervi, krónikus degeneratív gerinc és izületi betegségek, csontritkulás, ortopédiai műtétek, balesetek utáni rehabilitáció esetén jótékony hatással bír. Nőgyógyászati betegségek esetén, meddőség bizonyos formáinál, inhaláció formájában egyes asztmás eseteknél, orrmelléküreg gyulladásban jótékony idegnyugtató hatással bír.

 

Cserkeszőlő Gyógy- és Strandfürdő TB kezelések árlistája

 

 

A fizioterápián található eszközök bemutatása:

 

 

REKESZES ELEKTROMOS GALVÁN (4 rekeszes galván kád)

A végtagok egyenkénit, vagy egyidejű vízben történő elektromos áramú kezelésére szolgál. A kezelés hullámformái négyféle diadinamikus áram és galván áram közül választható.

Indikációja: Ideggyulladások – brachialgia, femoralgia, ischialgia – valamint a kéz kis izületeinek, a könyök, valamint a láb – , boka izületeinek gyulladásos és degenerativ megbetegedéseinek kezelésére, funkciónális panaszok mérséklésére is javasolt. Kiemelt indikációja a polineuritis.

 

NEMEKTRON

EDIT® 400 ingeráram készülék – olyan elektroterápiás készülék, amely önállóan  lapelektródákkal, valamint ENDVAC ® 400 vákuum masszázs készülékkel kombinálható. A NEMECTRON EDIT ® 400 új specifikus terápiás lehetőségeket egyesít magában.

Terápia féleségek:

alacsonyfrekvenciás terápia, interferencia terápia, Endosan ® terápia, Egyenáram terápia

Hatásfok:

izomstimuláció, izomlazítás, vér- és nyírok ellátás befolyásolása, ödéma redukció, anyagcsere támogatása, gyulladás gátlás, regeneráció támogatása sebeknél és töréseknél, fájdalomcsillapítás

Kis- és középfrekvenciás ingeráram kezeléssel gyógyszereket lehet a szervezetbe juttatni. Iontoforézis indikációi: vérömleny, zúzódások, mialgia, reumatikus izom- és izületi fájdalmak tendinitis, tendovaginitis, ödéma, törések epicondilitis. A készülék lehetővé teszi a szabad programozhatóságot, illetve fix programok választhatók pl.: fájdalom, ödéma, trauma, mobilizáció, sport rehabilitáció

 

PHYSIODYN – DUO

Alacsony és középfrekvenciás árammal végzett diagnosztikára és fizioterápiára alkalmas készülék. A Physioson – Basic UH terápiás készülékkel kombinálva szimultán terápiára is lehet a készüléket használni. A szimultán terápia ultrahanggal és ingerárammal történő egyidejű kezelést jelent, így mindkét terápiás forma hatásai kihasználhatók.

Alkamazási terület

Ingeráram terápia, Fájdalomcsillapító kezelések, Galvánáram, Diadinamikus áramformák DF, MF, CP, Ultraingeráram (UR), TENS, Vérellátás támogatása, IG 30, IG 50, Frekvencia modulált áram (FM), STOCH, Mobilizáció, HV, FAS, T/R (Szelektiv ingeráram kezelés), Izomathrópia, elektrogimnasztika, izomerősítés, Iontophoresis, Ingeráram diagnisztika, Amplitudó modulált középfrekvenciás áramok (AMF), Fájdalom kezelés, Vérellátás támogatása, Mobilizáció

 

IONOSON – Expert Kétcsatornás ingeráram és UH-terápiás készülék

Rendelkezik az alacsony és középfrekvenciás áramformák teljes választékával, beleértve a klasszikus Interferencia áramat. Ezen kívül ingeráram diagnosztikai programok lehetőségét és nyújtja a készülék. A készüléket szimultán terápiában (ingeráram és UH) kezelésben is lehet használni. AZ UH terápiát lehet közvetlenül, vagy az indikációs menün keresztül is alkalmazni.

Alkalmazási terület:

Fájdalomterápia, Vérellátás támogatása, Mobilizáció, izom stimuláció, Iontophoresis, UH terápia, Gerinc- és végtagizületek degeneratív és gyulladásos, betegségek, valamint spasztikus izomzat tónusának csökkentése.

 

ALACSONY FREKVENCIÁS ÁRAMFORMÁK

Galván áram – Iontophoresis, hyperémia kiváltása, GMC – galvánizáció mikroárammal, Finom iontophoresis, fájdalom csillapítás, Diadinamikus áram, DF, MF, CP, LP, Ultraingeráram (UR), Fájdalmas hypertónusos izomzat, artózis

 

TENS

Fájdalomkezelés myalgiáknál

 

MENS / elektromos idegstimuláció mikroárammal

IG 30, IG 50 /  ionpulzus galvánizáció

 

SZELEKTÍV INGERÁRAM:

Izomtrópliák kezelésére imp. formák négyszög, trapéz, háromszög, exponenciális impulzusok

 

KÖZÉPFREKVENCIÁS ÁRAMOK

IF / Klasszikus interferencia: Fájdalom csillapítás, vérellátás fokozása detonizálás
AMF / Amplitudó modulált frekvenciás áram: Középfrekvenciás izomtréning

 

BIOTHRON 2 LÁMPA (300 féle Dg-ra)

Mozgásszervi betegségekben az izületek artrózisa, mialgiák, izomfájdalmak kezelésére alkalmazzák. Műtéti hegek kezelése, keloidok keletkezésének megakadályozására. Felületi hámsérülések, fekélyek és deculitusok, ekcémák, Phsoriazis kezelésére.

Fül- orr-gégészeti megbetegedések – bronchitis. Kozmetikában – aknék pattanásos bőr kezelésére, szabályozza a faggyúmirigyek működését.

 

MAGNA PRESS–M (speciális rúdmágnes)

TB által nem támogatott mángesterápiás készülék

Minden korosztály számára alkalmazható – a kis gyermekektől az aggastyánig – A kezeléshez 2 db rúdmágnes áll rendelkezésre.

Mindenféle fájdalom csökkentésére alkalmas: Térd, váll fájdalom kezelése, Mozgásszervi panaszok enyhítése, Fejfájás, migrén csökkentése, Derékfájdalom kezelése, Ízületi fájdalmak kezelése, Égési, vágási sérülések kezelése, Zúzódások, ütések kezelése, Bőrkiütések, herpesz kezelése, Allergia, Orrdugulás, Fülfájás kezelése (influenza esetében nem ajánlott!), Álmatlanság, depresszió kezelése, Túlsúly csökkentése, és egyéb a test bármely területén fellépő fájdalmak csillapítására.

 

SOULUX ASZTALI LÁMPA (infravörös sugárzó)

Az infravörös sugárzást leggyakrabban fül-orr-gégészeti, mozgásszervi és bőrgyógyászati betegségek kezelésére alkalmazzák. (dermatitis). A mozgásszervi betegségek közül kedvező eredményt ad a tendinitis, tendovaginitis és bursitisek sugárzása is. A kötőszövet fellazítását célozza, zsugorodások vagy izületi mozgáskorlátozottság kimozgatása előtt megkönnyíti a torna kezelést.

 

MIOTEST–COOP készülék

Galván áramot kibocsátó készülék stabil – galván, iontophoresisek és szelektív ingeráram végzésére alkalmas.

 

MINISTRIM KÉSZÜLÉK

Galván áram és diadinamikus áramformákat kibocsátó készülék.