A szőlőbeli lakosság szokásaira építve rendezzük meg minden évben a Szüreti Napot. Már az 1970-es évek közepétől volt fogatos felvonulás és este bál . Az egész napos rendezvény csak 1992-től jellemző a községre, amikor Práger György közbenjárásával a Falu Tv is hírt adott az eseményről.
Kakas Napnak hívtuk az eseményt, mivel kakas kukorékoltató verseny és kakaspörkölt főzőverseny is kapcsolódott hozzá.
A következő években volt úgy, hogy egész napos és volt úgy, hogy csak délutáni-esti programok szórakoztatták elsősorban a község lakosait.
Idegenforgalmi jelentőségűvé 1999-től nőtte ki magát, amióta a hagyományőrző jelleget próbáljuk erősíteni, rendszeresen egész napos eseményekkel.
Lovaskocsik, hintók, a hintón kisbíró és bíróné, csőszpárok nemzeti viseletbe öltözve vonzzák az érdeklődőket. Az utóbbi években főzőverseny, csikós bemutató, lovasprogramok színesítik a rendezvényt, hozzájárulva ahhoz, hogy a térség lakosai és az idelátogató vendégek igényes, szórakoztató programokban is részt vehessenek, valamint minél szélesebb körű betekintést nyerhessenek kulturális életünkbe.
Tapasztalataink alapján elmondható, hogy évről-évre egyre több vendég időzíti erre az időpontra a hétvégi pihenőjét, illetve a kempingben tartózkodó külföldi vendégek csak ezután utaznak haza.